Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

Mini kézi és USB ventilátor

2012. augusztus 05. 13:07 - Kinai cuccok blog

A nagy melegre való tekintettel több kis ventilátort is kipróbáltam. Volt köztük ceruzaelemes és USB-ről működő verzió is. Vegyesek voltak a tapasztalataim.

Mindegyikre igaz hogy ventilátorok lapátjai rugalmasak, a centrifugális erő hatására feszülnek ki így az sem baj ha kicsit meghajlottak a szállításkor. A kezünket a lapátok közé téve azonnal leállnak, nem okoznak sérülést.

Ventillátor elemes 1.jpgElsőként egy élénk kék színben pompázó, kézi ventilátort mutatnék be. Kis méretű, kézben is könnyen tartható de az asztalra is le lehet tenni. Kb. ennyi jót tudok mondani róla. Sajnos az olcsó konstrukció már zavaróan hangos, a motorban lévő kis kotyogás magas fordulatszámon zörgéssé fajul így pár perc után idegesítővé válik. Két darabot is megnéztem, a második kicsit halkabb volt de még az is zavaró volt.2 db AA-s ceruzaelemmel működik, én akkumulátorokkal próbáltam és azzal is rendben ment. Sajnos a nagy hangja ellenére alig csap szelet, fél méterről szinte alig érezni. Ez feltételezhetően a kis lapátoknak köszönhető.

Az elemeket az alján lehet behelyezni, valami titokzatos okból kifolyólag az elem befogadó nyílások túl kicsire sikerültek ezért a második elem nem fér be. A tized milliméteres különbséget erővel meg lehet oldani de egyáltalán nem kényelmes az elemcsere és a feszegetéstől bármikor eltörhet. Az egészet inkább gyerek játék kategóriába sorolnám annak ellenére hogy jól jönne a meleg nyári napokon útközben bárkinek így nem tudom nyugodt szívvel ajánlani senkinek.

Ventillátor elemes 2.jpg

Ami tetszett: kicsi, hordozható

Ami nem tetszett: kevés levegőt mozgat meg, hangos, az elemek nehézkes cseréje

Hol kapható

Sokféle hordozható ventillátor kapható a Banggood-on és a GearBest-en.


A második ventilátor egy USB-s eszköz ami azért tetszik mert nem kell neki külön adapter amitől drágább is lenne és ismét lenne egy felesleges adapterem. Ha a gép előtt szeretnénk használni akkor praktikusabb is mint az elemes verzió melyet mindig tölteni kell. Az USB-s áramforrás a hordozhatóságot sem csökkenti mert amúgy is hasznos ha van egy külső USB töltőnk amivel párban már ez a ventilátor is hordozhatóvá válik, igaz akkor már nem olyan kompakt. A ventilátor rész kialakítása hasonló az előző termékhez. A másik végén az USB csatlakozó található, közötte pedig egy merev de hajlítható vezeték mellyel a kívánt pozícióba állíthatjuk akkor is ha csak egy USB hosszabbító kábelre dugtuk rá. A hajlékony rész akár kétszer is meghajlítható 360 fokban és megőrzi az alakját így minden szögbe könnyen beállítható és az asztalra is tehető.Ventillátor USB.jpg

A ventilátoron külön kapcsoló nincs, amint bedugtuk az USB portba, működni kezd. Sokfelé látni olyat amelynek lapátjain színes ledek vannak, nekem kimondottan zavaró ha világít valami fölöslegesen így kimondottan olyat kerestem amin nincsenek ledek.
A keltett légáramlat megfelelő pedig a lapátjai nem sokkal hosszabbak mint a kézi ventilátornak. De ami a legfontosabb csendes működésű, nem zörög, csendes szobában is csak akkor hallani ha nagyon figyel az ember. A tartósságára egyenlőre nincs panasz, 3 hete napi 8-10 órát megy és bírja rendesen.
Ezek alapján nekem kimondottan tetszett ez a kis ventilátor.

Ami tetszett: hajlítható kábel, megfelelő légáram, halk működés

Ami nem tetszett: lehetne egy kicsivel hosszabb a hajlítható kábele

Hol kapható

Sokféle USB-s ventillátor kapható a Banggood-on és a GearBest-en.

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr924700366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.