Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

Ebay-es reklamáció (resolution center, open case, pénz visszakérése)

2014. április 27. 13:07 - Kinai cuccok blog


A cikk friss változata itt olvasható.

Korábban már írtam általánosságban arról hogy milyen lehetőségeink vannak ha interneten rendelünk és valami problémánk akad akár a szállítással, akár a termékkel vagy az eladóval kapcsolatban. most az ebay-en való reklamáció lépéseit szeretném bemutatni.

Ha nem kaptuk meg a terméket, hibás, sérült volt vagy a leírással nem egyezett akkor a termék mellett található legördülő listából válasszuk ki a Resolve a problem menüpontot. Semmiképp ne értékeljük az adásvételt (Leave feedback) akkor se ha az eladó erre kér vagy feltételül szabja. Szintén nem célszerű a Contact seller-el kapcsolatba lépni velük mert minden alkalommal ki próbálják dumálni a helyzetet (pl. várjunk még egy hetet) és kifutunk az időből. Ha megnyitottuk a case-t akkor bőven lesz időnk ismét.

1. Resolve a problem.jpg

 

A második lépésben ki kell választani mi a probléma. Ha nem regisztrált küldeményként jött akkor minden esetben válasszuk ki azt hogy nem kaptuk meg a küldeményt (I didn't receive my item) Ha sérült, hibás, hiányos vagyrossz terméket kaptunk akkor is azt válasszuk hogy nem kaptuk meg mert különben az eladó nekiáll alkudozni és mindenképp csak részben akarja visszafizetni az árát. Vagy vissza akarja küldetni a terméket ami több ezer forint függetlenül attól hogy maga a termék sem volt sokkal több. A visszaküldés díját sosem fizetik vissza. Ha regisztrált küldeményről van szó akkor valószínűleg drágább is volt, ekkor ha tényleg nem kaptuk meg csak akkor válasszuk az első opciót mivel a csomagot a száma alapján nyomon tudják követni. Ha hibásan a termék akkor valószínűleg vissza is kell majd küldeni.

2. I didn't receive my item.jpg

 

A harmadik lépésben még kicsit magyaráz még és még egyszer rákérdez mi a probléma. Ha most nyitjuk a reklamációt akkor válasszuk ismét azt hogy nem kaptuk meg a terméket (I haven't received an item) A második opció arról szól hogy már létező reklamációt akarunk megnyitni. Szerintem ez itt egy kicsit logikátlan.

3. I haven't received an item.jpg

 

A negyedik lépésben tudjuk az Open case-vel megnyitni a reklamációt. A nyomkövetés (View tracking information) nekem itt sosem működött, arra használjuk a posta nyomkövető oldalát.

4. Open case.jpg

 

Az ötödik lépésben ismét információt kapunk arról mikor vásároltunk és hogy miért akarunk reklamálni. Nyomjunk Submit-ot.

5. Communicate with seller.jpg

 

A hatodik lépésben válasszuk ki hogy teljes pénzvisszafizetést akarunk. (I want a full rwfund - a termék ára és az eredeti szállítási költség) 

Meg kell adnunk a telefonszámunkat (soha senki nem fog felhívni, emiatt ne aggódjunk) és válasszuk azt hogy nem kívánjuk az eladóval megosztani ezt a számot.

Utána írjuk le röviden hogy nem kaptunk meg a terméket, sok idő eltelt, már biztos elveszett, kérjük vissza a pénzünket. Majd küldjük el a reklamációt.

5. Communicate with seller 2.jpg

 

Ekkor már nagy baj nem történhet. Az eladó alkudozik még egy kicsit hogy várjunk de mivel ismét van egy hónapunk ezt nyugodtan tegyük meg majd írjunk neki ismét a Case-re válaszolva hogy ismét eltelt egy hét, ha tényleg nem kaptuk meg akkor fizesse vissza a pénzt.

 

Semmiképp ne menjünk abba bele hogy újraküldi a csomagot mert azt sem fogjuk megkapni (szerintem ilyenkor nem is küldik újra csak a reklamációt akarják lezáratni)

 

Az eladónak minden esetben reagálnia kell pár napon belül különben az Ebay automatikusan a javunkra dönt.

Ha a pénzt visszakaptuk akkor a Case-t automatikusan lezárja az Ebay.

Meg is vagyunk. Hány esetben van szükség ilyenre? Tapasztalatom szerint a sima airmail vagyis légipostával feladott és nem regisztrált küldemények 10-20 százaléka elveszik. Ha csomag elveszik akkor az adott országot az eladó le tudja tiltani vagyis oda többet nem fog szállítani. Sajnos ebből a szempontból Magyarország nem áll jól, az eladók 10-20 százaléka ide nem küld semmit.

Még egy fontos dolog, a saját felelősségünk hogy azt a csomagot amelyet nem regisztrált küldeményként kapunk annak vissza kérjük-e az árát (akkor is ha valójában megkaptuk). Ha még is gyakran megtesszük akkor várhatóan két dolog fog történni, az eladó tiltólistára teszi az országot, a másik hogy az Ebay-nek elég fejlett a csalás megelőző rendszere, ha kiugróan nagy számban csak velünk van a probléma akkor le fogja tiltani a felhasználónkat. Úgy hogy szerintem az egyenes út itt is rövidebb.

Még egy lehetőség hogy ha visszakértük a pénzt és idővel még is megjön a csomag akkor fel lehet venni a kapcsolatot az eladóval és ismét kifizetni. Ez nekünk nem sok, hiszen úgy is rászántuk a pénzt, az eladónak viszont nagy segítség mert bár sok rosszat lehet mondani róluk, azért az is fontos dolog hogy a pár dolláros tételeken alig van 10-50 forintos hasznuk, vagyis amikor valami elveszik, rengeteg adásvétellel tudják csak visszatermelni. És lehet pont egy ilyen gesztus miatt nem teszik tiltólistára az országot.

 

Utolsóként pedig nagy ritkán előfordulhat  a az ügyfélszolgálatnak is segítségre van szüksége, ekkor várjunk türelemmel és naponta próbálkozzunk a fenti folyamattal.

90. Resolution center isn't availableright now.jpg

 

Ha tetszett a cikk, kérlek ne felejtsd el lájkolni a blogot a facebook-on! :)

 

 

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr736092404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KL48 2014.10.28. 09:24:51

Sajnos az újabb "kinézete" már egész más ezeknek az oldalaknak. Ha megtennéd, hogy felújítod, sokkal könnyebb lenne megérteni és eligazodni.
Ha megteszed, kérlek az egyes intézkedési határidőket is tedd hozzá, mert szerintem az az egyik legfontosabb, hogy bizonyos lépéseket mikor lehet, és kell meglépni, nehogy lekéssünk.
Kösz.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.01.11. 17:35:28

Azóta request van, és nem case. Item not as described meg már nincs is, az return-re dob.

A paypal pedig kínál refunded return service-t, azaz kifizetik a return árát. (Még nem próbáltam, ha egyszer muszáj lesz, megírom. :-)).

KL48 2015.02.17. 20:23:21

Az "escalat" helyett mi van? Kösz!

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2015.02.17. 20:33:15

@KL48:

A vásárolt terméknél a "More actions" menüpontban az "I did not receive it"-et kell nyomni, majd kiválasztani hogy nem kaptad meg "I didn't receive my item" vagy nem a leírásnak megfelelő volt a termék "I received an item that wasn't as described"
Utána pedig az "Open case"-t kell nyomni. A többi hasonló lesz.

Hamarosan frissítem a bejegyzést.

KL48 2015.02.22. 19:01:16

@Kínai cuccok blog:
Tényleg szükség lenne a téma teljes felújítására, mert annyi a változás külalakban és elnevezésekben, hogy nehéz eligazodni."Utána pedig az Open case-t kell nyomni". Mi után? Hol? Nálam ilyen opció meg sem jelenik. Nagyon hasznos volt a régi lépések (ablakok) magyar magyarázata. Kérlek, ne engedd el a kezét annak, akinek segítesz, még akkor sem, ha neked evidens egy-egy mozzanat. A kezdő gyenge angolosnak nem.
Várom a frissítést!
Kösz!

Csaby74 2015.02.27. 20:11:43

Próbálok reklamálni egy meg nem érkezett termék miatt, de a végére mindig ezt írja ki "We're sorry there's an issue with your purchase. Since you bought this item on US site, please go to US site try to resolve your problem."
És oda kattintva az US felírathoz kezdődik előröl az egész és ismét ez a kiírás. Mit tudok tenni? Segítsetek :(

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2015.02.27. 20:49:23

Nem léptetett át az "http://www.ebay.co.uk"-ra?
Van amikor oda irányít, mivel az európai szerver (utána az árakat FONT-ban mutatja)

Ilyenkor vissza kell menni az ebay.com-ra és már megcsinálja a reklamációt.

Csaby74 2015.02.27. 21:06:23

@Kínai cuccok blog: a reklamáció elején ebay.com, mikor odajutok, hogy válasszam ki a terméket akkor ocsnext.ebay.co.uk/
Hogy mennyek vissza ebay.com-ra?
Köszönöm, hogy segítesz :)

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2015.02.27. 22:18:58

Igen, akkor az a gond.
Visszaváltani úgy hogy beírod az url-be az "ebay.com"-ot, nincs szofisztikáltabb módja :)
Így újra az amerikai oldalon (szervereken) vagy.
(lehet ismét be kell jelentkezni)

Figyelni kell hogy nehogy automatikusan átléptessen az angol ebay-re. Én akkor tapasztaltam ezt, amikor az üzenetekre kattintok de ott sem mindig léptet át illetve lehet hogy máshol is átléptet.

Ha simán csak belépsz és indítod a reklamációt akkor elvileg végig tudod vinni az amerikai oldalon is és úgy már jó lesz.

Egyébként marha idegesítő ez az átirányítás, böngészés közben is mindig vissza kell váltanom hogy ne fontba számoljon.

Csaby74 2015.02.28. 07:17:47

Azt vettem észre, ha innen "http://resolutioncenter.ebay.com/hu/en-us/" kitörlöm a hu-t akkor ebay.com-on marad, de továbbra is csak ismétli magát. Ha kiválasztom a terméket újra beadja a resolutioncenter-t. Szép lassan az idegeimre megy :(. Számomra sok pénzről van szó.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2015.02.28. 15:51:30

@Csaby74: Sajnos látatlanba nem tudom megmondani, ha még van időd, akkor várj pár napot, néha furán viselkedik és pár nap alatt megjavul.

mukszi2 2015.06.09. 18:58:46

Sziasztok! Ugyanaz a problémám, mint Csaby74-nek volt. Szeretnék reklamálni, de átirányít a www.ebay.co.uk-ra, és egyszerűen nem tudok case-t nyitni! Tudna valaki segíteni? :(

cat88.9 2016.04.17. 16:29:22

@Kínai cuccok blog: szia! PLEASE HELP!!!! Én nem állok hadilábon az angollal, viszont szerencsére még csak most jutottam el az első "ügyemhez" az eBay-n. Egy jó kis kínai eladóval:) aki persze nem azt a terméket küldte, amit én kifizettem. Az a gebasz viszont, hogy sajnos open case-t én sehol nem találtam, és a full refund gombot sem..
Mert totál más már az egész felület, mint ahogyan írtad, még a KL48-nak adott 2015-ös válaszodhoz képest is...

Ezt sikerült alkotni:

You sent a return request
We'll send you an email when the seller responds to your request. If you have not agreed on a solution or the seller has not responded by Apr 21, 2016, you can ask us to step in and help.
If you and your seller need more time to work things out, your request will stay open until May 31, 2016.

Ilyenkor mi van? Tökéletesen értem az angol nyelvet, ez mégsem tűnik úgy, hogy megoldaná a problémámat. Hiszen én a vételár+szállítási költséget akarom visszakapni.

Ami még megjelent, hogy
"If you no longer want to return this item, you can close this request."
Na most, ha én lezárom, akkor félő hogy már semmit nem tudok lépni.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.04.17. 21:08:14

@cat88.9: Szia!

Sajnos az ebay-en (és sok más hasonló oldalon) is divat hogy félévente, évente átrendezik a menüpontokat. Még nem jöttem rá mire jó, azon kívül hogy bosszantó.
Így sajnos egy állandó leírást sem lehet készíteni hozzá.

A te esetedben most arról van szó, hogy az eladóval kell egyezkedned. Ha Apr 21-ig nem ír vissza, akkor sima ügy, kéred az ebay-t hogy fizessék vissza az árát és postaköltséget. Ezt ilyen esetben mindig megteszik.

Ha visszaír, akkor lehet belőle szívás mert visszaküldeti a pár száz forintos cuccot is ami persze neked nem éri meg, de mivel nem teljesíted az eladó kérését, bukod a pénzt. A drágább cuccoknál megéri visszaküldeni, mert akkor is köteles a pénzt visszafizetnie (eredeti ár plusz postaköltség), sajnos a vissza posta költségét bukod.

Egy két normális eladó kis értéknél simán újra küldi a terméket, úgy hogy nem kell vissza postáznod.

Egyetlen fegyvered hogy negatív értékeléssel fenyegeted. 99% alatti eladóknál sokszor ehhez kell folyamodni.

A lényeg hogy figyelj a határidőkre!

"If you no longer want to return this item, you can close this request."
Ezt semmiképp ne nyomd meg mert akkor lezárja a case-t és nem kapsz semmit.
Ha visszakaptad a pénzt, akkor automatikusan lezárja.

Még egy csavar lehet a történetben, az eladó megígéri hogy újraküldni. Ha ebbe belemész, akkor valszeg nem kapsz semmit, mert mire újra reklamálhatnál hogy a második sem jött meg, addigra kifutsz a határidőből. Sajnos sok esetben fel sem adják, csak arra játszanak hogy kifuss a reklamációs időből. Én ezért mindig a pénz kérem vissza és inkább újra rendelem. (mástól)

cat88.9 2016.04.22. 17:22:00

@Kínai cuccok blog: Szia! Köszi a gyors választ! Nagyon jó fej vagy :)) Én lemaradtam, mint a borravaló, sajnos le voltam robbanva az utóbbi napokban. Az az igazság, hogy én is azt olvastam ki a sorokból, hogy mindenhogy én szívom meg. :( Mivel free shippinggel küldte, nekem kb annyi lenne a visszaposta, mint az ára volt (3500 ft). Egyébként a kínai akceptálta ezt a kérést.. magyarán most vissza kellene küldenem. De ilyen esetben, ha visszaküldöm a cuccát, akkor az eBay "védelme alatt" tutira visszakapom a pénzt, amit Paypalon kifizettem a termékért? Csak hogy ne fizessek már rá háromszorosan..
Sajnos ez az eladó nem akarta újraküldeni.

A negatív adás nekem is eszembe jutott már egyébként, az arcnak 98,7%-os az értékelése. Szted lépjem meg a fenyegetést, mielőtt holnap kinyomtatom és postára adom a cuccát?

Egyébként én is a pénzemet akarom visszakapni.. nem bízom ebben az eladóban. De a pénz visszaküldéséhez ez, amit megnyomtam, nem oké??? Köszi, ha eligazítasz! :)

cat88.9 2016.04.22. 17:29:48

@Kínai cuccok blog: egyébként az a felháborító, és mivel mindenhol azt olvastam, hogy az eBay és a PayPal a vásárlókat védi, azért mertem belevágni egy kínai bizniszbe. (Többet se fogok tőlük rendelni az biztos!!!)
A kínaiak nem azt küldik, amit én rendeltem. Miért én fizessem a vissza utat? Ő vétett hibát, neki kellene megfizetnie a révészt. (Legalább legközelebb odafigyelne, hogy kinek mit csomagol). Az utóbbi másfél hónapban úgy látom lett pár nega értékelése a shipping miatt, törött árú, másik áru, stb.)
Ez olyan logikai bukfenc...

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.04.22. 20:01:25

@cat88.9: Ha regisztrált küldeményként adod fel akkor visszakapod. Csak ne felejtsd el beírni az ebay visszaküldéshez a ragszámot. Nem mindig várják meg hogy megkapják, hanem hanem a jobb eladók már feladáskor visszaküldik. Én le szoktam előtte fényképezni a küldeményt is és a feladóvevényt is. Ezeket feltöltöm valahova és belinkelem a levélbe. Csak figyelj a címzésre mert ha elrontod akkor a kép hivatkozási alap lehet a rossz címzésre.

Azt azért fontold meg hogy mennyiért küldöd vissza, ha közel ugyan annyiba kerül a visszaküldés akkor én hagyni szoktam, inkább elvaterázom és újra rendelem.

Megpróbálhatod még fenyegetni az eladót hogy nem a te hibád, fizesse vissza az árát, kb. 5-10 dollár esetén inkább visszafizetik, csak ne kapjanak negatívot mert az hosszútávon nekik többe kerül. (nagyobb az ebay-es jutalék)

Az eladóhoz annyit hogy a 98.7-es értékelés inkább átlagosnak számít, én igyekszem 90% felettitől vásárolni, ezzel is segítem a normális eladókat.
(vagyis a jobb eladóknál vagy kevesebb a hiba, vagy normálisabbak a problémák intézésénél) Inkább fizetek egy kicsivel többet és nem a legolcsóbbtól veszem.

Persze nem minden vétel jön ki jól de összességében - néhány szabályt betartva - összességében jobban jön ki az ember. Így ha pórul járok, próbálok arra gondolni hogy összességében jobban járok.

cat88.9 2016.04.23. 00:40:24

@Kínai cuccok blog: szia! Ismét köszi! :)

Hát igen, az a baj, hogy több mint 10 dollár a termék ára. Holnap megkérdezem első körben a postán, hogy mennyi lenne a visszaút, gondolom nem 500 ft.

Mivel nem a kapott árut kaptam, hanem egy értékben kisebbet, így nem hiszem, hogy el tudnám adni. Ráadásul amit küldött, az tök gagyi. Gyakorlatilag szerintem neki a shipping került majdnem annyiba, mint az ún. vételár, a termék értéke, amit küldött 100 ft-nál nem több. Szóval már csak ezért is elment a kedvem attól, hogy cserét kérjek. A pénzemet akarom visszakapni, de még mindig az az érzésem, azok alapján, amit írtál, hogy mégsem engem véd az eBay, hanem ezt a kínai svindlert.. :(

Hogy tudod, olyan lehetőség van esetleg, hogy mint kvázi egy ügyfélszolgálathoz fordulva, ezt megírom az eBay-nek (hangsúlyozva, hogy alacsonyabb értékű terméket kaptam mint amit fizettem), és téríttessék meg vele a postaköltséget is?

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.04.23. 20:59:52

@cat88.9: Az esetek nagy részében a vevőt védi az ebay, sajnos nem mindig és alapjában véve érdeke az ebay-nek hogy a vevő alkudozzon az eladóval és ne az ő ügyfélszolgálatukat zargassák.
Az ebay csak akkor avatkozik bele az egészbe ha te kéred. Ezt a reklamáció során kérheted, amennyiben nem jutsz dűlőre az eladóval. Ha jól emlékszem az ebay-nek külön nem lehet írni, csak a reklamációban kérni őket hogy olvassanak bele a levelezésbe és döntenek felőle. Emiatt érdemes röviden és világosan egyeztetni az eladóval, akkor is ha már nem neki szánod az üzenetet hanem már az ebay-nek. Vagyis érdemes írni az eladónak hogy mást küldött mint amit rendeltél, (fényképpel bizonyítva, majd kérni a pénz visszafizetését. Kiemelve hogy a visszapostázás neked menyibe kerül és nem te hibád hogy mást kaptál) Ha ez meg van és az eladó nem akar fizetni, akkor írd meg neki hogy negatívat fogsz adni és kérni fogod az ebayt hogy avatkozzon be. Ha erre sem fizet, akkor írj kérd az ebayt hogy döntsön.

cat88.9 2016.04.23. 23:37:54

@Kínai cuccok blog: köszi! Azt is beleírom, hogy adjanak neked valami jutalékot a segítségért:)
A viccet félretéve, ma reggel kerestem a labelt, mert indultam volna nyomtatni, és a postára, szóval label sehol, mert hogy még azt sem tud küldeni a kínai arc!! Valamiért nem kattintottam vissza olvasatlanra (ahogy az sos, fontos, sürgős leveleket szoktam megjelölni) - azt az értesítő üzenetet, amit az eBay küldött erről.

" xy let us know that they can't buy a return shipping label for you to use for the item. The seller is still responsible for return shipping costs, so contact them to arrange return shipping."

Ilyet tapasztaltál már? Talán tényleg az lesz a legjobb, amit tanácsoltál fentebb. A visszaposta amúgy 2500 ft lenne (a cucc meg volt 3500 ft). Szóval tényleg bukó.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.04.24. 12:03:05

@cat88.9: Labelt párszor néztem, de sosem volt, így tapasztalatom sincsen benne.

Összességében annyit tudok tanácsolni hogy ha hibás a cucc vagy rosszat küldtek és nincs rajta ragszám akkor inkább azt kell mondani hogy nem kaptad meg mert különben belefut az ember ebbe a vissza kell küldeni de nem éri meg problémába és bukja a pénzét. (ilyenkor persze szigorúan pénz visszatérítést kell kérni)

Szerintem erre az úgy sem küldik vissza dologra olcsó termékek esetében direkt rájátszanak az eladók. Ezért lehet rendelni ennyi használhatatlan cuccot. Neked csak egy fegyvered marad, a negatívval való fenyegetőzés. Én sem szeretem, de végül is téged ért kár, ez nem bosszú hanem a következő vásárlót figyelmezteted vele.

cat88.9 2016.04.24. 14:04:40

Volt rajta ragszám, úgy azt nem tudom állítani :( meg ugye már a kezdetek kezdetén írtam neki - ügynyitás előtt - képeket csatolva, hogy ezt küldte és ez nem frankó. Szerintem is erre játszott a kínai.. hogy úgysem éri meg nekem visszaküldeni.
Hát ez az, hogy én a pénz visszatérítést akartam kérni! Direkt elolvastam amit te írtál erről - de mivel totál átrendezték a dolgot, ilyen címen nem találtam, ott csak ez a send back volt. De arra is csak azért kattintottam, mert azt reméltem, hogy majd ott lesz még egy-két választási opció, de már nem lehetett visszalépni se.. és ilyen "biztos hogy ezt vagy azt választja?" confirm kérdés sem volt. Szóval csapda. :(
Ha ma estig nem ír vissza, megfenyegetem.
Köszi!

cat88.9 2016.04.24. 19:08:15

@Kínai cuccok blog: szia! Most írt vissza a kínai, továbbra is alkudozik, hogy ad fél refundot, aztán majd ha valamikor valaki Magyarországról vesz ilyen terméket, akkor én küldjem el annak, ők meg utalják a másik felét a pénznek. Érted... itt csattantam fel rájuk egy hete, és nyitottam ezt az ügyet.. (ami ki tudja mi igazából most az eBay-n). Ez színtiszta spekuláció! Arra megy ki a játék, hogy gond nélkül eltűnhessenek.

Még egy valamit segíts plz! :) Aztán nem trollkodom tovább a blogban :) Az eBay-től kaptam egy emlékeztetőt, miszerint:
"If you don't ship by Apr 25, 2016, you may not receive a refund."
De mivel a seller nem tudott küldeni labelt, nem is tudnám sehogyan visszaküldeni. (Mármint ha én jól tudom. A csing-cseng-csung nevét kézzel biztosan nem fogom rajzolgatni a borítékra fél napig). Ennek ellenére, hogy megint csak a kínai arc miatt akad meg a fogaskerék, lezárja az eBay az ügyet, ha nem postázok holnap, ez azt jelenti?

(MINDEN BLOG OLVASÓNAK: én határozottan nem ajánlom a kínaikat. SOHA nem fogok tőlük rendelni semmit). Ha te @Kínai cuccok blog hozzájárulsz, én kiírom a köv. commentbe az arc eBay-es usernevét, hogy más ne járjon pórul... De csak, ha te engedélyezed. Of course.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.04.24. 19:21:30

@cat88.9: Igen, sajnos azt jelenti hogy addig fel kell adni. Bár feltételes módban írja így még van esély.
Nem feltétlen kell label, nekem eddig üzenetben küldték az angol
nyelvű visszaküldési címet.

Sajnos jellemző az ilyen alkudozás, mismásolás a rosszabb eladókra.

Nekem mindegy hogy kiírod-e vagy sem, ő meg valszeg nem olvassa :)

cat88.9 2016.04.26. 12:32:24

@Kínai cuccok blog: nem ad full refundot, nem jött zavarba a negatívtól sem, azt írta, hogy küldjem vissza (amúgy meg hogy? ha label sincs, azt a kínai nevet hogy írjam le??! grrr..). Most megpróbálok írni az eBay-nek.

A blog olvasók figyelmébe: a kínai seller, akiről szó van, goeasyshopping4ever azonosító alatt szerepel az eBay-en! Soha, senkinek nem ajánlom!!!!

cat88.9 2016.05.08. 12:03:33

@Kínai cuccok blog: szia, illetve hello minden blog olvasónak! Még egy utolsóra idetrollkodok.. gondoltam, beszámolok a fejleményekről. Az eBay-jel nagyon sikeres volt a kapcsolatfelvétel, maximálisan pozitívan álltak hozzám, már a legelején biztosítottak, hogy nem fog annyiban maradni az ügy... megköszönték, hogy már négy éve eBayezek, stb., és sajnálják hogy most egy ilyen negatív tapasztalat ért. A kínait kötelezték, hogy küldjön full refundot.. persze cseszett küldeni, így az eBay Customer Service kérése szerint értesítettem őket a seller passzivitásáról, és még aznap (tegnap) jóváírták a PayPalomon a full refundot! :) Meg tudom erősíteni, hogy valóban a vásárlót védik, ha neked van igazad, nem hagynak cserben.. Köszönöm a figyelmet, mindenkinek jó eBayezést, én mindenesetre többet semmit nem rendelek kínaiaktól.

Berika20 2016.08.03. 12:33:00

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni!
Május 29.-én vásároltam ebay-ről, de nem érkezett azóta se még.
Nem feedbac-keltem rá direket, mégis azt írja a termék mellett, hogy "view similar items" nem pedig azt, hogy leave feedback.
Felvettem az eladóval a kapcsolatot, amire azt írta h várják még 1 hetet....azóta se semmi.
Rendszeresen szoktam vásárolni ebay-ről, de eddig mindig minden megérkezett.
Vissza tudok kérni még a pénzem ??
És hogyan?
Köszönöm előre is

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.08.06. 19:18:35

@Berika20: Üdv!
Sajnos 60 napon túl sem az ebay-en, sem a paypal-on nem lehet reklamálni, sem értékelni. Az eladó eljátszotta a klasszikus trükköt, hogy várjál addig, amíg elbukod a reklamáció lehetőségét és azt hogy vissza keljen fizetnie. Én ilyenkor azt szoktam tenni hogy még egyszer megrendelem ugyanattól az eladótól figyelve a határidőkre. Függetlenül attól hogy megjön a cuccod vagy sem, vissza reklamálod az árát és hagysz neki egy negatív értékelést. Ha nem jön meg a második sem, továbbra is csak az első árát buktad el és lesz lehetőséged értékelni. Ha megjön a második de vissza kéred az árát, akkor pedig pénzednél leszel és szintén megírhatod hogy megbízhatatlan az eladó. Van aki szerint ez nem korrekt, de alapjába véve téged vertek át szándékosan és így nem hiszem hogy ezen kéne moralizálni.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.08.09. 21:38:16

@Berika20: Üdv!

Jött egy hozzászólás amiről emailt is kaptam, de itt nem találom sehol.

60 napon túl újra meg szoktam rendelni attól, aki átvert mert úgy sem emlékszik hogy rendeltél már tőle, sok vevőjük van naponta. Mástól pedig nem lenne korrekt vissza reklamálni a pénzt. Ha nincs tracking number (ragszám), akkor nem tudják hogy megkaptad-e.

Amelyik terméknél sikerült időben reklamálni ott ha nem válaszol az eladó megadott időn belül, akkor az ebay automatikusan kártalanít, az eladót pedig bünteti.
Én ebben az esetben mástól venném meg, hiszen nem vette a fáradtságot hogy segítsen neked.

Amúgy nem vásárolok 99% alattitól, 88.5%-ig még ritkán belefér, a 88% alattiak pedig nagyon rossz eladónak számítanak. Általában 50-200 forinttal drágábban mindig találni jó eladókat is.

Berika20 2016.08.12. 08:34:08

@Kínai cuccok blog:
Szia.
Újra megrendeltem a cuccot. Viszont most van Tracking number száma. Akkor ez azt jelenti, hogy nem fogok tudni reklamálni úgy ahogy azt elterveztem?
Nyomonkövetni lehet itt a csomagot, h egyáltalán feladte e?
Köszönöm

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.08.12. 08:40:20

@Berika20: Üdv,
A valódi tracking number két betűvel kezdődik, 9 számmal folytatódik és két betűvel végződik. Ezt a Magyar Posta vagy a www.17track.net/en oldalon tudod ellenőrizni.
Az ebay-en sokszor csak egy valahány jegyű számot írnak, ami a belső azonosító számuk, nincs jelentősége, mivel nem nyomon követhető.

Berika20 2016.08.12. 09:08:19

@Kínai cuccok blog:
Ez 3 betű és 11 szám
Nem lehet nyomó követni
Köszönöm a segítséget :)

tealeaf 2016.08.29. 19:37:13

Sziasztok! Tudnátok nekem segíteni? Nem érkezett meg, amit rendeltem, írtam az eladónak, pénzvisszafizetést kérve. Ma azt kaptam válaszul, hogy várjak még két hetet, ha addig sem jön meg, visszafizeti a pénzem.
Tényleg várjak még két hetet, érdemes, nem fogok kicsúszni az időből? Mert azt tudom, olvastam itt is, hogy vannak bizonyos időkorlátok, de több variációt is találtam, 30, 45 és 60 napot is láttam már. Elmagyaráznátok, pontosan honnan kell számolni és melyik verzióval?

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.08.29. 20:20:01

@tealeaf: Azért van különböző idő, mert időnként megváltoztatták, jelenleg 60 nap a reklamációs határidő. 50 napon túl kérd vissza a pénzed, Összességébe ne bízz bennük. Ha már csak pár nap van, akkor jelezd az ebay-nek, hogy nem kaptad meg. 60 napon túl biztos buktad a pénzed, mert az ebay/paypal nem véd, az eladók pedig nem segítenek. (nagyon ritka kivételtől eltekintve)

tealeaf 2016.08.29. 22:51:47

@Kínai cuccok blog: Értem. És honnan számítódik a 60 nap? A case megnyitásától?

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.08.30. 08:48:50

A 60 nap a vásárlás dátumától számolódik, hiszen ahhoz kell a reklamációt igazítani és az tud elévülni. Onnét kezdve hogy megnyitottad a case-t, 5 napja van az eladónak hogy rendezze a dolgot. Arra figyelj, hogy bármilyen dolgot válaszol vissza, azzal átdobja hozzád a teendőt, szóval mindig válaszolj vissza neki. Ha letelik az 5 nap és nem kaptad meg a pénzt, akkor jelentsd az ebaynek. Ne menj bele semmilyen alkuba (várjál még, újraküldi, nem teljesen fizeti vissza, stb)
Azért fontos mindig válaszolni mert ha az ebay átnézi a levelezést, lássa hogy te ott voltál, akartad a pénzed csak az eladó próbálta húzni az időt.

tealeaf 2016.08.30. 15:35:32

@Kínai cuccok blog: De most arra mit válaszoljak, ha azt írta, hogy várjak még két hetet és ha addig sem jön meg, újraküldi? Valamivel meg kellene indokolni, hogy miért nem tudok várni két hetet, nem? Vagy mit írjak neki?
Ne haragudj, hogy ennyit problémázok, de ez az első ilyen ügyem, legközelebb, ha még előfordul, már ügyesebb leszek :D

tealeaf 2016.08.30. 15:37:26

Na, elírtam. Nem újraküldi, hanem a pénzt visszaküldi.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.08.30. 20:27:31

@tealeaf: Nem kell megindokolni semmit, ne hagyd magad rábeszélni hogy túllépjétek a 60. napot, mert többet nem hallasz felőle. Ragaszkodj a pénzed visszafizetéséhez!
Engem párszor ráztak már át így. Most 2 reklamációt is intézek, mindig bepróbálkoznak ezekkel.

SomeHun 2016.09.26. 18:20:03

Helló ! Nekem lenne egy olyan problémám hogy túl vagyok a 60 napon lassan a 90 en is és most már szeretném a pénzemet ténylegesen visszakapni. az utolsó levélben az volt hogy a menedzser engedélyére várnak ..

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.09.27. 10:39:34

@SomeHun: Sajnos már nem kapod vissza a pénzed, ne reménykedj benne. Klasszikus trükk hogy túlhúzzák 60 napon túlra a reklamációt, ahonnét már az Ebay és a Paypal sem segít.
A fenti hozzászólásokban is jártak már így, kb. ugyanazt tudod te is tenni.

tattib 2016.10.08. 18:58:07

Sziasztok!
Nekem egy olyan problémám van hogy szerettem volna eladni egy accountot (amit utólag már tudok hogy tilos) és volt is egy vevőm ami persze kamu vétel volt,de az ebay követeli rajtam a részét.Én természetesen írtam nekik hogy nem adtam el semmit mert átvertek,erre ők azt írták hogy akkor kérjek a paypaltól egy igazolást hogy nem történt eladásom. Írtam a paypalnak ők persze ilyen igazolást nem adhatnak ki,de pdf formátumba letudom tölteni a tranzakcióimat. Letöltöttem és elküldtem az ebaynek amire aztán válaszoltak,de sajnos Angol tudásom hiányában és az idióta fordítónak köszönhetően egy kukkot sem értettem. Teltek múltak a napok de szinte minden héten kaptam egy emailt hogy fizessem ki a tartozásom vagy felfüggesztik a fiókom,ami sajnos megtörtént először még csak eladni nem tudtam állítólag (valójába nem tudom mert töröltem eladásom és az ebay is,de ez nem is érdekel nem ebből élek) viszont mostmár venni sem tudok ami elég kellemetlen ugyanis elég sok apróságot vásároltam mostanába az ebayen.Félek hogy nagyon már nem tudok semmit se csinálni max kifizetni a 14 dolláros kamu részesedést mert már cirka 2 hónapja kezdődött el az egész. Valakinek valami tanácsa?

BBeno 2017.01.04. 18:12:51

@Kinai cuccok blog:

hello-

nekem olyan problémám van, hogy rendeltem egy microsd-t. van ragszám hozzá és elvileg a héten megjön. na várható postázáshoz dec13-január 4 van megadva tehát 1-2 nappal később kapom meg mint a becsült érkezés. ez számít valamit a reklamálási időben? az mindenképpen 60 nap? csak azért kérdezem mert szinte biztos hogy kamu sd kártyát kapok és nem tudom hogy már most jelentsem hogy nem kaptam meg és kérem vissza a pénzt vagy várjam meg amíg megjön és utána teszteljem le a kártyát majd reklamáljak hogy fake kártyát küldött?

(amúgy onnan sejtem hogy fake a kártya hogy az utóbbi 1 hónapban fele-fele arányban jöttek neki a negatív kommentek. előtte 99%on állt a gyerek.)

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.01.04. 18:39:34

@BBeno: Szia!
A becsült érkezés csak tájékoztató jellegű, a valósághoz nem sok köze van és semmilyen alapot nem jelent a reklamációhoz.
A reklamálási idő mindenképp 60 nap (nem tudom pontosan de szerintem a fizetéstől számítva)

Nehéz kérdés, hogy ha nem kaptad meg, akkor hogyan reklamálhatsz de mindenképp csinálni kell valamit, mert ha lejár az idő, akkor nincs semmilyen lehetőséged.
Az ebay elég jól kezeli a csalókat, ha sok rá a panasz akkor kitiltják és azonnal visszatérítik a cuccok árát.

Ha már nagyon a határán vagy az időnek, akkor inkább jelentsd hogy fake a kártya. Hátha időközben meg is érkezik. Ha meg nem akkor hivatkozz arra hogy mennyi negatívja van erre a termékre.

Én memória kártyát az ebay-en nem veszek. Inkább kicsit drágábban pl. a banggoodon:
www.banggood.com/search/microsd-card.html?p=VC12133048102013103T

Ott még nem volt ilyen gondom. Az ebay-en meg a 99%-os eladó is necces, ha eleve csalásra építették a felhasználót.

BBeno 2017.01.04. 18:52:44

@Kinai cuccok blog:

köszi. november 26-án vettem és egyből fizettem így még van időm megvárni amíg a kezemben lesz és tesztelhetem is.

viszont azt olvastam tőled, lehet felületesen és nem figyeltem, hogyha ragszámmal érkezik a cumó és hibás, pont mint lesz az én kártyám akkor lehet hogy visszakéri az eladó a terméket? én ezzel nem akarok még több pénzt kiadni. csak simán visszakérem a pénzem a kártya kb meg mehet a kukába. ugye azt nem mondhatom nekik hogy nem érkezett meg mert a ragszám működik. valahol jeleznem kell hogy fake a kártya és kérem a pénzem esetleg egy screenshot a teszt eredményéről? meg akkor még mellé írom hogy az utóbbi hetekben sok negatív érkezett és mind a kártyákat szidja.

BBeno 2017.01.05. 10:27:34

@Kinai cuccok blog:

na kézben a kártya. 4 megával tud írni tehát tuti fake. végig engedem a testet hátha azért a 128 giga meglesz bár szerintem majd olyan 4-8 giga között leáll valahol a mérés mert megtelik a kártya. délután meg megírom a refund kérelmet az ebaynek.

BBeno 2017.01.05. 12:41:06

mivel már nincs olyan opció hogy resolve a problem csak az van hogy return és nem érkezett meg így én utóbbit választottam és üzenetben megírtam a problémát fotókkal bizonyítva. 4 napot kapott a seller bár a feedbackek alapján felszívódott.