Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

MJX R/C Bugs 3, nyers erő és semmi más

2019. január 20. 13:39 - Kinai cuccok blog

mjx-bugs-3-dron-teszt-20180804_132527.jpgMérete és tömege alapján a hobbiszintű quadrokopterek között az alsó középkategóriába sorolnám. Azonban itt semmi sallang, csak egy stabil, jól összerakott szerkezetet kapunk. Az elektronikát és a szoftvert tekintve is inkább az egyszerűségre törekedtek.

 

 

Csomagolás

A Bugs 3 egy 39x34x16 cm méretű dobozban érkezik. Megnyerő igényes külsővel, amely minden lényeges információt elérul. Az elején egy összeszerelt drónt láthatunk, már kiegészítőként kapható kamerával felszerelve, így próbálva hatékonyabban eladni a terméket. Persze alatta szépen fel is tüntették, hogy a kamerát nem fogja tartalmazni a dobozunk, ami néha nem is olyan nagy baj, mert az olcsóbb drónok kamerája sok kívánni valót hagy maga után. Jobban járunk, ha magunk veszünk hozzá egy jól bevált kamerát, akár wifi-set, így élőben is láthatjuk a kamera képét. A kép alatt néhány piktogram látható, amely a motor típusát és erejét fitoktatja, valamint a motorvezérlését emeli ki. Utalnak még az alacsony jelerősség és alacsony töltöttségi szint visszajelzésére a távirányítón keresztül, ami nagyon jól jön repülés közben.
A dobozt megfordítva a megvásárolható kiegészítőket reklámozzák számunkra. A csomagolásunk oldalán láthatjuk a doboz tartalmát képekben. A másik oldalon a színkódot mutató jelölő pöttyöt esetünkben egy meggy vöröset.

Beüzemelés

A papír dobozunkat kibontva egy habszivacs dobozban gondosan becsomagolva találjuk a madárkát, amely a felszerelt propellerek nélkül 25x25x6cm méretű, négy szélén a motorokkal, ami a négy szénkefe nélküli villanymotort jelenti. Külön találhatóak a propellerek, amelyeket egy menettel fel kell csavarni a motorunk tengelyére. A menetek iránya a forgásiránytól függően változik, amit a propellereken meg is jelöltek, a könnyű felszerelés érdekében. A gépváz stabil erős műanyagszerkezet, jó minőségű. A gép elektronikáját, egy rugalmas műanyag burkolat védi, amit egy mozdulattal eltávolíthatunk és máris hozzáférünk az agyhoz. Itt szabad csatlakozópontot is találhatunk, amely a külün megvásárolható kiegészítőknek van kialakítva.
Megtaláljuk még a propeller védő műanyag elemeket, melyeket csavarokkal rögzíthetünk a motorokat tartó karok végére. Találunk még benne egy keretet, amelybe akciókamerákat rögzíthetünk és egy sínbe csúsztatva helyezhetjük a gép aljára. Hogy a földön ez a plusz kamera ne jelencsen gondot, szintén csavarokkal helyezhetönk fel a géptörzsre négy lábat, így az megvédi a kameránkat. Kapunk hozzá egy kis útmutató füzetet jól megszerkesztve sok információval.

A távirányító a doboz alján található, fehér színű 15x16cm méretű egy rövid 4cm hosszúságú antennával. A távirányítóhoz tartozik egy csiptető, amire a telefonunkat helyezhetjük fel, ha esetleg egy wifi-s kamerát szereltünk a madárkánkra.
A távirányító aljába 4db AA szabvány ceruzaelemet kell betennünk, majd a takaró fedelet egy a dobozban található csavarhúzóval tudjuk rögzíteni. Az akkumulátor 7,4V–os 1800mAh teljesítményű és a mellékelt töltőhöz csatlakoztathatjuk, ami esetemben egy amerikai szaványú darab, így be kellett szereznem egy átalakítót. Az akkumulátoron két csatlakozófejet találunk egy-egy rövid vezetéken. Az egyikre a töltőt csatlakoztathatjuk, a másikra pedig a drónnal tudjuk összekötni, ami meglehetősen nehéz. A polaritást kialakítás miatt nem tudjuk felcserélni, de szoros, és nehezen összecsúsztatható és széthúzható.
A töltési idő sajnos elég hosszú körülbelől 3 óra volt, ami 13-15 perc repülési időt biztosít. Ez persze függ a terheléstől, a használat módjától és az időjárási viszonyoktól is, hogy mennyire dolgoztatjuk meg a szerkezetet. Szerencsére vásárolható hozzá külön akkumulátor is.

Használat

A töltést és az összeszerelést követően kezdhetjük a próbarepülést. Javasolt szélcsendes időben kezdeni mert kell hozzá egy kis rutin. Az első felszállást követően a szél miatt és az elektronikus stabilizálás hiánya miatt komoly küzdelmet vívtam, hogy a közelemben tartsam, keménye megdolgoztatott, mivel a szobában való reptetéshez szoktam. A gép erős a hajtművek azonnal a magasba röpítik attól függetlenül, hogy én az első repüléseimkor egy wifi-s kamerával is felszereltem, ami plusz súly ugyan, de ennek ellenére meg sem kottyant neki. Visztont az alacsonyra került plusz súly nem segített a manőverezési képességein. Ha kamerával akarjuk felszerelni, édemes a gép orrán elhejezett irányfény helyére beszerlhető kamerával kiegészíteni, az nem helyezi át ilyen mértékben a súlypontot. Egyébként az a ledes irányfény, amely az elejére van felszerelve, a repülés közben sokat segít, hogy tudjuk merre van a drón orra. De segít még nekünk ebben a gép alján a karokba szerelt fény is, amely alulról nézve még nappal is látható és könnyen tudjuk ellenőrizni az irányokat. Ez egyébként alacsony töltöttségnél pirosan villogni kezd és még a távirányító is sípoló hangot produkál, hogy érdemes hazatérni és csatlakozni a töltőre. Bizony érdemes is hallgatni mert ha fúj a szél és nincs elég rutinunk, ne adj isten még a leszállást is valami szűkebb helyen kívánjuk elvégezni, akkor az eltart egy darabig még meg nem szokjuk a gépünket.
Itt aztán semmi olyat nem tettek a szerkezetbe, ami rontaná a repülési élményt. Itt csak a nyers erőre és a tudásunkra hagyatkozhatunk. A távirányító segítségével kizárólag kézzel trimmelhetünk, hogy az a külső hatások ellenére egyhelyben lebegéskor stabilan áljon, de ugye ez az első fuvallattal felborul, és az elektronikánk nem fog tulságosan beleszólni. Viszont amint megdöntjük a gépet a menetirányba, akkor az azonal megindul és nem kérdez semmit. Az irányító karok mozdítására gyorsan és azonnal reagál, pontosan követi az utasításainkat. Sport módban a kamera plussz súlya sem akadály, bár ekkor a repülési idő már lecsökken. A hatótáv több szát méter, de GPS hiányában jobb, ha látótávolságban maradunk vele, ami bőven 100 méter alatt van.
A teherbírását is leteszteltem, a félliteres sörösdobozzal nem bírkózott meg, de nem sok híja volt, viszont a felét szépen felemeli.

Összegzés

Ez a drón nem feltétlen kezdőknek való. Habár szabad térben, szélcsendes időben kevésbé tapasztalt pilóták is kezdhetik ezzel, én elsősorban mégis azoknak ajánlom, akik rendelkeznek már valamilyen kisebb drónnal és egy nagyobbra és erősebbre vágynak. Ezért az árért nagyon jó vétel.

Ami tetszett

  • Erős, agilis drón
  • Nagyon jó ár/árték arány
  • Sok kiegészítő és pótalkatrész

Ami nem tetszett

  • Gyakorlatot igényel az irányítása
  • GPS hiánya, mely nagy segítség, ha elkóborolna a drónunk

Hol kapható

Akciósan 70 dollár körüli áron kapható az alábbi oldalakon. Érdemes a GearBestről vagy Banggoodról rendelni, ahol van Áfa és Vám mentes szállítás.

GearBest

Banggood

AliExpress

Ebay

A tesztért köszönet Kriskovics Gábornak!

Lájkold a Facebook oldalunkat, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz is!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr3314541588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2019.03.28. 23:35:33

Nem tudom van-e bejegyzés ezzel kapcsolatban de úgy hallottam hogy drónreptetéshez engedélyt kell kérni a légügyi hatóságtól 30(!) nappal előbb...
süti beállítások módosítása