Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

Gyerekkorunk kedvence a csúzli - Egy, két és három gumis csúzlik - Teszt

2017. május 11. 12:00 - Kinai cuccok blog

csuzli-harom-gumis-kartamasz-tejgumi-acelgolyo-horgasz-eteto-onvedelem-katapult-catapult-slingshot-gyerekkor-szorakozas-szabadido-07.JPG Ha gyerekkorunkban akcióra vágytunk, akkor nem a Play áruházba, de még csak nem is a Tescóba mentünk, hanem a garázsba, hogy csúzli készítsünk magunknak. Ennek a hagyománya a csúnya szavakhoz hasonlóan a nagyobbakról a kisebbekre szállt. A szerencsésebbek be tudtak szerezni tejgumit a gyógyszertárból, a többieknek maradt a lyukas bicikli belső gumi, ami nem volt ideális, de működött.

Ma már mindent ilyet olcsón lehet kapni és bár annak is meg van a maga szépsége, ha magunk csináljuk, sok esetben nincs lehetőség vagy idő rá és olcsóbb sem lesz. Kínából pedig már ezer forint alatt is szuper csúzlikat tudunk rendelni.

Kapható egy, két illetve három gumis verzió is. Az egy gumis esetén még nem feltétlen szükséges alkar támasz, de két vagy három gumis esetén már érdemes olyat választanunk. Az egy gumis gyakorolni kiváló, de nem visz túl messzire. Gyerekek is tudják használni. A két vagy három gumis kihúzásához már komolyabb erő kell, nehezebb célozni is és gyorsabban elfáradunk. Cserébe sokkal messzebbre lehet vele lőni. Kaphatóak 10 ezer forintért vadász csúzlik is, de szórakozáshoz szükségtelen ilyet venni és az olcsókkal is meglepően pontosan lehet lőni. Mivel gyerekkorom óta nem lőttem célba csúzlival, így vettem több fajtát is, hogy kitapasztaljam, melyik lenne jó. Alkartámaszos lett mindegyik, mert még az egy gumis verziót is kényelmesebb használni úgy. Lássuk hát a tapasztalatokat!

Egy gumis

Az olcsó, egy gumis is jól használható gyakorlásra. Az alkartámasza behajtható, így kis helyen elfér. A markolata elég nagy, nem fordul ki a kézből. Kicsit szögletes, de nem kényelmetlen. A gumi sokáig, könnyen kihúzható. A lövedéket egy műbőr darabba tudjuk befogni, ami elég nagy, akár kavicsokhoz is. A kartámasza elég erős fém rúdból van, bár a végén található gumi szerű anyag lehetne vastagabb és nagyobb is. A gumi az acélból készült Y ágra rá van feszítve. Először féltem, hogy könnyen lejön és arcon csap, de ez a gyakorlás során egyszer sem történt meg. Mindenesetre lehetne bizalomgerjesztőbb is. Szigetelő szalaggal meg lehet erősíteni. A lövést semmilyen célzó nem segíti, a csúzlit vízszintesen tartva a felső gumit lehet erre használni.

Ami tetszett: Olcsó, célszerű kialakítású

Ami nem tetszett: A gumi felfogatása nem túl bizalomgerjesztő

Hol kapható

A GearBest-en 870 forintért kapható. Itthon is látni kínai piacokon 600-800 Forint körüli áron.
Használtan vagy bizonytalan forrásból semmiképp ne vegyünk, mert a gumi még szobában tartva is 1-2 év alatt elöregszik és ha elszakad, egyrészt az arcunkba csap, másrészt pedig kereshetünk hozzá másikat és szerelgethetjük.

Két gumis

A két gumis verzió kialakítása hasonló az egy gumishoz. A különbség annyi, hogy az Y szárba nem egy, hanem kettő gumi van befogva. A bőrdarab szintén két gumit fogad mindkét oldalt. A kihúzásához dupla olyan erő kell. Hosszan kihúzva tartani nem lehet, nem is érdemes, kihúzás után rövid célzást követően érdemes azonnal elengedni. A golyót egy bőr darabba tudjuk befogni, ami szerintem kicsit lehetne nagyobb is. A bőrdarab közepén egy lyuk található, hogy pontosan közére tudjuk helyezni a lövedéket és a könnyebb befogást is segíti.

A markolat masszív, jó fogást biztosít. Az alkartámasz itt is erős fémből készült, a karra feltámaszkodó bőr kicsi, de jól felfekszik. A célzást a két gumi között található célzótüske segíti. (a célzásról később írok)
A gumikat az Y száron a végükbe nyomott acélgolyók rögzítik.

Tetszik: Jó kialakítás és fogás, elég erős, könnyű vele célozni

Nem tetszik: Kicsi a lövedék befogó

Hol kapható

A dupla gumis csúzlit 1800 Forintért az Ázsia Centerben vettem. (Bal épület, a bejárattól egyenesen jobbra az első műszaki üzlet)
Volt itt még cseregumi is és amúgy tök jó és olcsó üzlet, sok késsel, távcsővel, szinte offline Ebay :).

Három gumis

Ez az egy érkezett dobozba. A doboz jellegtelen barna karton, de sokkal érdekesebb, ami benne volt. A csúzlin kívül volt még egy hármas gumi készlet bőr lövedék bőrrel és három golyó a gumik rögzítéséhez. (mondjuk abból hat kellene, de így is jó)
A három gumis verziónál a látványra (is) mentek. Brutális, erős, masszív. A markolat fém kinézetű, de csak festett műanyag, ettől függetlenül nagyon erős és jó fogású. A markolatban lyukak vannak fúrva, ez egyrészt könnyíti, másrészt erősíti a szerkezetet és nem utolsó sorban jól néz ki. Az alkartámasz fém rúdja vastagabb mint a két gumisnál, pedig már az is elegendő volt. Műanyag védő cső található rajta. A támaszt erős és vastag, szegecselt, valódi bőr köti össze, mely erősen ráfeszül a kézre biztos tartást adva. A lövedék tartó itt is bőr, közepén egy lyukkal a lövedék precízebb elhelyezésért. Mérete itt is kicsi, láthatóan csak gömb lövedékre tervezték. A három gumi csak kicsivel erősebb, mint a két gumis csúzlinál, mivel vékonyabbak. Viszont hasonló méretű gumit beletéve brutálisan erős lesz. Így is elvisz több mint 50 méterre. (Tovább is, de sem a lövedéket nem látni, se célozni nem könnyű ilyen távra). A gyakorlás során nem is a karom fáradt el, hanem a hüvelyk és mutatóujjam, ahogy a bőrdarabot összecsíptem. A célzást a két gumishoz hasonlóan itt is a középső guminál található tüskék segítik. A célba sajnos kicsit bezavar a középső gumi, de megszokható.

A gumikat az Y száron a végükbe nyomott acélgolyók rögzítik.

Ami tetszett: Erős, masszív kivitel, a három gumi ereje, célzást segítő pöckök, átalakítható két gumissá

Ami nem tetszett: Kicsi a lövedék tartó

Hol kapható

A három gumis csúzlit a GearBest-en vettem 2700 Forintért.

Összegzés

Nekem legjobban a három gumis tetszett a fentiek miatt. Szükség esetén át tudom alakítani egy vagy két gumisra. Erős a kivitele, jól néz ki. Az ára nem olcsó, de ránézésre örök darab.

Lövedék és gumi

Ejtsünk még pár szót a lövedékről. Lövedéknek akár kavics is használható, de célszerűbb egy acélgolyó, melynek formája és súlya is megfelelő. Százasával kapható csapágy golyó néven, ami erre a célra tökéletes. Erdemes legalább 6-7 milliméterres darabot vásárolni. A 9mm még elfogadható áron, 8-12 forintért kapható az Ebay-en nagyobb kiszerelésben. Után már nagyon megugrik a darabár. Sokan Angliából küldik, így gyorsan, vámmentesen kapjuk meg.
Persze a legegyszerűbb csavar anyát vásárolni, a lövedék formája nem ideális, de célnak megfelel.
Nekem a 9mm-es acélgolyó vált be igazán, 3g-os súlya se nem túl könnyű, van ereje a lövésnek, de nem is túl nehéz, így messzire elrepül. Befogni is könnyebb a bőrdarabba, érezni hogy ott van.

Gumit méterre lehet venni az Ebay-en kb. 300 forintért. 

Célzás, gyakorlás

A csúzlit célszerű vízszintesen tartani, könnyebb így célozni (de próbáljunk ki több módszert). Ha nincs alkartámasz, akkor a mutató és hüvelyujjal meg lehet támasztani az Y ágakat. Érdemes először egy gumis csúzlival 6-8 méter távolságra lőni. Ahogy gyakorlunk, kitapasztaljuk hogy hogy érdemes tartani, célozni. Nekem az vált be, hogy a csúzli jobb kézben fogva, bal kézzel kihúzva, az Y ág felső részén a két gumi között célzok. A gyakorlás során ha már 6-8 méterről eltalálunk egy pet palackot, akkor fokozatosan lőhetünk egyre távolabb. Magam is meglepődtem, hogy kb. egy óra gyakorlás után, már 30-40 méterre is egész pontosan lehet lőni és ehhez elég egy kétezer forintos dupla gumis csúzli. Nemhiába használják vadászatra is.   

Itt található két remek videó GaryTP-től a youtube-on a csúzlival való célba lövésről:

Első rész, második rész.


Karbantartás

A sok használat és az idő előre haladtával szükség lesz karbantartásra is. Nekem már kb. 100 lövés után elszakadt a dupla gumis csúzli lövedék tartója. Mivel van itthon bőr, könnyen vágtam erősebbet, nagyobbat, de ezt nem feltétlen tudja mindenki megtenni. Erősebb szövet vagy gumi is megteszi.

A dupla és tripla gumis csúzlinál a gumicső elején található golyók hajlamosak a lövések hatására egyre kijjebb csúszni. Érdemes rendszeresen ellenőrizni és beljebb nyomni. Kb. egy centiméter mindig álljon ki a gumiból a golyó előtt. A golyók 5mm-esek és nehéz őket pótolni, bár nagyobbat is bele lehet nyomkodni.

A gumi idővel elöregszik, veszít a rugalmasságából. Hosszú használat után érdemes ellenőrizni, nehogy akkor szakadjon el, amikor az arcunkhoz húztuk. Idővel mindenképp cseréljük le. Ismét jól fog lőni a csúzli és nem lesz baleset veszélyes sem. Ebből a szempontból a több gumisak biztonságosak, mert ha egy gumi elszakad, a többi még tartani fogja és jó eséllyel az elszakadt gumit felfogja a többi gumi.

Jogszabályok

Melléklet a 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelethez

A közbiztonságra különösen veszélyes eszköz:

a)13 az olyan szúró- vagy vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja, továbbá a szúróhosszúság vagy a vágóél méretétől függetlenül a dobócsillag, a rugóskés és a szúró-, vágóeszközt vagy testi sérülés okozására alkalmas egyéb tárgyat kilövő készülék (különösen: felajzott íj, számszeríj, francia kés, szigonypuska, parittya, csúzli);

Magyarországon a csúzlis vadászat nem megengedett! Emberre, állatra, más értékeire lőni nem szabad!

Figyeljünk, hogy csak a jogszabály által megengedett módon és felelősséggel használjuk!

 

Jó célba lövést! ;)

 

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr512486051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n3spr3ss0 2017.05.14. 12:08:01

Illetéktelen kézben ez is tud halálos fegyver lenni.

Visko 2017.05.15. 15:16:18

Tök jó cikk, köszi. Esetleg ha van tapasztalatod íjakkal is, szívesen olvasnék arról is. Remélem mindenki csak céltáblákra akar lőni ezekkel, mert jó sportok ezek.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.05.15. 15:56:19

@Visko: Örülök ha hasznos volt :) Nekem hagyományos Kassai íjam van, szerencsére itthon kiváló íjak kaphatóak. A modern íjakat nem ismerem, hosszútávon az is tervben van.

Igen, sajnálnám ha a cikken felpörögve valaki akarva vagy akaratlan kárt tenne bármiben is.
Mint sok mindent, ezt is felelősséggel szabad csak használni.
süti beállítások módosítása