Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

A Kínai Állami Posta megveszi a Magyar Postát!

2018. április 01. 06:12 - Kinai cuccok blog

kinai-posta-auto.jpgAz utóbbi időben egyre nagyobb terhet rótt a Magyar Postára a sok kínai küldemény. Egyre kevesebb a kézbesítő és egyre több a csomag. A Magyar Posta a Kínai Postával történő elszámolása során sem kapja meg a kézbesítés teljes költségét, így ez egyre nagyobb veszteséget okoz a postának.
Valószínűleg ezeknek is köszönhető, hogy a Magyar Posta tulajdonosa, a Magyar Állam is nyitott volt az új lehetőségekre, melynek keretében a Kínai Posta többségi részvényese lesz a Magyar Postának, ezzel részben átvállalva a működési költségeit.

Nem csak anyagi szempontból jár jól a Magyar Állam, hanem a fokozódó alkalmazottak hiányán is segíthet az, hogy a Kínai Posta logisztikai szakembereket is küld Magyarországra, hogy tapasztalataikkal segítsék a magyar kollégák munkáját. Ettől azt várják, hogy hatékonyabban dolgozzák fel az egyre nagyobb mennyiségben érkező küldeményt.

Egyelőre nincs szó arról, hogy kézbesítőket is küldenek Magyarországra, pedig rájuk is nagy szükség lenne. Így megvalósulna az, hogy a gyártótól a vásárlókig végig kínai munkások segítségével jutnának el a csomagok.

A kínai posta nem ismer lehetetlent

kinai-posta-nem-ismer-lehetetlent.jpg


A nagyszabású tervek így már érthetővé teszik azt, hogy miért fontos a Kínaiak számára a Belgrád Budapest vasúti nyomvonal korszerűsítése.

Hosszútávú tervek között szerepel a Magyar Posta külföldi megjelenése is, így a most népszerű Holland, Belga és Svájci postaszolgáltatás mellett a Magyar Posta is választható lesz majd a Kínából történő rendeléseknél.

A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, így nem kizárt, hogy már idén aláírják a szerződéseket a tárgyaló felek.

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

 

Boldog Április elsejét! :D

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr1813790274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutria 2018.04.01. 17:57:17

Egy magyar biciklis postás két kosárral (tele levelekkel és kínai "levélküldeményekkel") megpakolt kerékpárját +táska -tutira nem kapná így fel és kelne át vele a mocsáron...

igazi hős 2018.04.01. 17:59:31

@Aztapaszta: tray = trash + try? Vagy csak leiterjakab?

kvadrillio 2018.04.01. 18:37:21

@lutria: JAHHHH.... kibaszná egy kukába az összes cuccot...:O)))

JFK-alapítótag 2018.04.01. 19:32:50

Érdemes a dátumra is figyelni: 2018. április 01 ;-)

2018.04.01. 20:03:44

@lutria: arról nem is beszélve, hogy a magyar postás bicajok üresen is iszonyat nehezek a robusztus acélváz miatt.

2018.04.01. 20:08:05

tök jó lenne egyébként, én örülnék, ha a kínai csomagom nem üldögélne 3 hetet a helyi postán, mert épp viszik a bözsi utalványt, az NKM-es most adunk 12ezret leveleket, a szavazz a fityiszre és nemzeti konzultációkat, meg a többi szemetet, amire senki se kíváncsi. Odáig se jutnak el a postások, hogy az értesítőket bedobálják, csak ömlik a fideszes szemét a ládába.

Demokrata Hungarofil 2018.04.01. 20:24:59

A Magyar Postát nem szabad senkinek sem eladni! A kínai küldemények díjtételeit a duplájára kell emelni és már gazdaságossá is tettük. - A megfelelő áremelésekből jelentős béremelés is megvalósítható, ami vonzóvá tehetné ezt a nyugdíjas állást.

2018.04.01. 20:34:48

Milyen jó, hogy kínaiak küldenek logisztikai szakembereket Európába. Magyarország még ott van? Nem is néztem a legfrissebb térképeket.

kis864 2018.04.02. 07:22:29

@Demokrata Hungarofil: " ? "- a posta vezére vagy?
Akkor tudod, hogy csak a te magad miatt kampányolsz.

kis864 2018.04.02. 07:24:41

@kis864: 957.04.01.-én születtem.

Pilotax 2018.04.02. 10:08:35

@okostojas007: Sajnos kell is, hogy robusztus - teherbíró - legyen mert nem ritkaság, hogy a kézbesítő 40 netalán 50 kilogramm küldeményt visz.

Európai téridő 2018.04.02. 11:15:02

Ez ugye egy áprilisi tréfa? Mert annak elég gáz.

hungarian fighters 2018.04.02. 11:45:39

~Orbánt vennék már meg!=aztán elvinnék Kínába,a fideszes-haverjaival-eggyütt,egy kis láger-munkára...

Dinkainka 2018.04.02. 11:58:12

@hungarian fighters: A kínai csak saját nevelésű disznót eszik meg!

anyadmajma 2018.04.02. 13:07:30

@hungarian fighters: ki a faszt érdekel, hogy lágermunkára vagy 5 csillagos szállóba viszik, csak ne engedjék vissza.
süti beállítások módosítása