Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

Olcsó kínai egycsövű távcső, monokular - Teszt

2017. április 03. 14:35 - Kinai cuccok blog

Panda látcső, zoom, megfigyelő látcső

panda-tavcso-monokular-zoom-latcso-olcso-kinai-messzelato-01.jpgTúrázáskor a szép kilátásban való gyönyörködés mellett néha jól jön egy távcső, mellyel az érdekes látnivalókat részletesebben is szemügyre vehetjük. A klasszikus távcsövekkel az a baj, hogy nagyok és nehezek, így nem szívesen cipeli magával az ember órákon át. Így jött az ötlet, hogy körülnézzek az egycsövű modellek között, melyeknek legfőbb előnye, hogy csak fele olyan súlyúak és méretűek. Ez különösen igaz a nagy nagyítású és nagy látószögű távcsövekre. További szempont volt, hogy én a tízszeres nagyítású fölött mindig kettős látással küzdök, így nincs is sok értelme duplát venni. A szempontok között volt még a minél nagyobb nagyítás, emiatt a hat vagy nyolcszoros nagyítású "színházi" távcsövek eleve kiestek. Ezeknek a látószöge is jóval kisebb, 20-30 milliméteres csak. Mindenképp tízszeres nagyítás felettit szerettem volna. Eleinte féltem attól, hogy ekkora nagyítást kézzel megtartani már nem lehet, hiszen a fényképezőgépek és kamerák esetében a tízszeres nagyítás esetén minimum szoftveres, de a jobb eszközökön már optikai stabilizálást alkalmaznak. Végül a panda távcsöve mellett döntöttem.

A doboz


A dobozban a távcső mellett volt egy fekete színű praktikus tartó is, melyet akár az övre is fel lehet erősíteni illetve egy lencse törlő kendő. Szintén a dobozban volt egy rövid leírás, melyben a szokásos tanácsok voltak, a távcsővel ne nézz a napba, ne dobd tábortűzbe, ne tisztítsad drótkefével és a távolról szép lányok közelebbről nézve, már nem mindig olyan szépek.

Kinézet

A fogása, kialakítása jó, a kidolgozás minősége átlagos. Sajnos a szaga ipari jellegű, műanyag/gumi szag. A lencsét mindkét oldalán egy gumi kupak védi. Az első a készülékhez van rögzítve, a második a biztonsági szíjhoz erősíthető. A távcső szemlencséjénél a megszokott  gumis nézőke található. A távcső zoomolható, így a nagyítás változtatható, a szemlencse előtti gyűrűt állítva tudjuk változtatni. Az élesség a felső részen található, kézre álló rúddal állítható. Az alsó részén egy fotós állvány csavarral van rögzítve a csuklópánt, ezt kicsavarva állványra rakható a távcső. 

 

 

Működés

 

A működése egyszerű, beállítjuk a megfelelő zoom értékét, majd az élességet és már nézelődhetünk is.
Mivel a nagyítás mértéke indokolja a stabil tartást, érdemes két kézzel, leszorított könyökkel tartani, így nem remeg a kép és teljesen élvezhető a látvány.
Azt hiszem nem lepődik meg senki, ha azt írom, hogy a távcsőnek azért bőven vannak hibái. Mivel egy alap minőségű monokular is 30-40 ezer forinttól kezdődik és a határ a csillagos ég, így várható is volt hogy egy 3000 forintos távcső képe nem olyan szép. Két dolog azonnal feltűnik. Az egyik, hogy hiába a nagy látószög, csak a lencse közepén éles a kép. A másik hogy nagy kontraszt különbség esetén az élek mentén lilás, kékes elszíneződés látható (kromatikus aberráció). harmadik dolog a távcső nagyítása, melyről nem véletlen nem írtam eddig. Ahogy megszokhattuk, a kínai termékek specifikációja a valóságtól távol szokott állni. Ezen a távcsövön is van néhány szám, amit a termékleírás már nem igazol. Pl. a 18x62-es jelölés azt jelentené, hogy 18 szoros a nagyítás és 62mm-es a tárgylencse. A termékoldalon viszont már csak 10 szeres nagyítás szerepel és a tárgylencse is kb. 40mm csak. A negatív kritikák is leginkább ezen adatok valótlanságáról szólnak. Valószínűleg ezért is írták a termékoldalra a valós nagyítását. (ezért plusz pont jár a Banggoodnak)
Szakember híján nehéz megállapítani, mit is tud a távcső valójában, de a 10 szeres nagyítás reálisnak tűnik.

 

Összegzés

Egy olcsó, de használható termékkel van dolgunk, mely hobbi célra megfelelő. Az sem baj ha eltörik vagy elveszik. Szerintem a pénzét megéri. Kapható olyan típus is, amely adapterrel a telefonhoz erősíthető, így egy zoomos fényképezőgép előnyeit élvezhetjük. Viszont a felvételek minőségéből kifolyólag nem biztos hogy érdemes vele bajlódni.

Ami tetszett: kis méret és súly, nagy nagyítás, kényelmes használat

Ami nem tetszett: az olcsó távcsövek hibái itt is meg vannak, valótlan specifikáció (amit korrigál a termékoldal), gumiszagú

 

Hol kapható

A Banggoodon vettem 3000 forintért. Ugyanez a távcső kapható a GearBesten is, de más specifikációval (35x50).

Sok hasonló egycsövű távcső is kapható, illetve vannak hagyományos kétcsövűek is.

EyeBre 20-60x60 zoom távcső, spektív teszt

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr9012396289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PonDrow 2017.04.05. 11:38:34

Tehát van egy olyan 3000 Ft-os monokulárod, amit az NDK optikai építőkészlet minőségével ( retronom.hu/node/25101 ) vetekszik, ráadásul nem lehet tudni a nagyítását/lencseátmérőjét se?
Valamint durva szferikus torzítása és igen határozott kromatikus aberrációja van (lila árnyékok a kontúrok mellett).
Megéri ennyiért. :D

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.04.05. 12:04:14

@PonDrow: de nagyíccsa a dolgokat!

Elvileg vízálló, de azt már nem mertem kipróbálni, nem hiányzik a vízkő a lencsék belsejéről.

Bár akkor még vízmértéknek jó lenne.

dmwd 2017.04.05. 14:28:30

@PonDrow:

Hú, nekem is volt olyanom, még csillagászati távcsövet is lehetett építeni belőle. Azzal tudtam meg, hogy a Mizar kettős csillag, pedig csak kb 10 éves voltam. Az tény, hogy nem a Zeiss gyártotta.

Dr.Agon 2018.11.16. 10:02:42

Igazán lehetne egy értelmes binokulár teszt is, nem csak ilyen egyszemes kukucskák.
süti beállítások módosítása