Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

Lézer mutató, pointer forgathahó csillag fejjel, Piros-Vörös, Zöld és Kék-Ibolya színekben

2013. április 21. 17:43 - Kinai cuccok blog

10 éve még a gombelemes piros lézer pointer is nagy szám volt, ma pedig már különböző színekben és erősségben is kapható. A kulcstartós maximum 1 mW volt, de ma már kapható több száz mW-os kézi lézer is.

Lézer-pointer-mutató-csillag-fejjel-piros-zöld-kék 2.jpg

A nálam járt három lézer mindegyike 5mW erősségű volt. Ennek ellenére a zöld tűnt a legfényesebbnek és a lila a leggyengébbnek. Teljesen sötétben a zöld fénye elvisz a csillagokig, nagyon jól mutat a végtelenbe tartó fénypont. A piros gyengébbnek tűnt, a lila pedig alig volt látható.

Lézer-pointer-mutató-csillag-fejjel-zöld 9.JPG

Ha kézhez tartjuk őket, akkor a lila pár másodperc múlva már égetni fogja a bőrünket. Másik érdekesség hogy a foszforeszkáló tárgyakat a zöld és a piros nem teszi fényesebbé, a lilától viszont pár másodperc alatt annyi energiát kapnak hogy szinte felizzanak és órákig világítani fognak.

Mindhárom lézer csillag fejjel érkezett. Ez azt jelenti hogy a plusz fej egy rácshoz hasonló mintát tud kivetíteni és a fejet forgatva a fénylő pontok vad táncba kezdenek érdekes mintát rajzolva a plafonra. A minták középen a legerősebb fényűek kifelé haladva pedig fokozatosan elhalványulnak. A csillag fejet szorosan fogva lecsavarható és normál lézerként is használható. A lézerek 2 db AAA elemmel működnek és órákig lehet játszani velük.

 

Lézer-pointer-mutató-csillag-fejjel-zöld 4.JPG

 

Nagyon tetszett mindhárom lézer, elsőnek én a zöldet vásároltam meg, de a lila is jól néz ki ha vannak foszforeszkáló dolgaink, a piros kicsit általánosabb, de ugyanúgy jól mutat.

Ami tetszett: Kompakt méret, sokféle szín és a csillag fej

Ami nem tetszett: -


Hol kapható

Különböző színű és erősségű lézerek pár ezer forinttól kaphatóak a Banggood-on vagy a GearBest-en.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek ne felejtsd el lájkolni a blogot a facebook-on! :)

 

 

Lézer-pointer-mutató-csillag-fejjel-zöld 2.JPG

Lézer-pointer-mutató-csillag-fejjel-piros-vörös 1.JPG

Lézer-pointer-mutató-csillag-fejjel-lila-ibolya-kék 1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr865237777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása