Kínai termékek szubjektív tesztje

Ami nem Kínából származik, az hamisítvány :)

Apple Lightning USB kábel teszt, iPhone, iPad, MFI - Teszt

2017. március 09. 22:57 - Kinai cuccok blog

lightning-vs-01.jpgHa valaki úgy döntött, hogy vesz egy Apple okostelefont vagy tabletet, bizonyára szembesült már a kellékek szintén túlárazott kínálatával. A következő nem túl reprezentatív teszt a töltéshez és adatátvitelhez is használatos utángyártott, leginkább ugye kínai lightning kábelekről szól.

 

 

 

Bevezető

Egy 1 méteres gyári USB-Lightning kábel hivatalos almaboltban 6.500 forint, ugyanitt utángyártott, de Apple által tanúsított (ún. MFI - Made For i*) csak 5.500 forint. Ha valaki hozzám hasonlóan szétszórt és/vagy mindig elhagyja a kábeleit (de az biztos, hogy sosem ott van, ahol éppen szükség lenne rá), az betáraz ilyenekből (micro usb-ből is van itthon 5-6 darab).
Listaáron ez meglehetősen drága lenne, de itt az ebay, a kínálat pedig szinte végtelen: 400 forintostól az 5.000 forintosig nagyon hosszú a lista. A válogatás sem volt egyszerű, de rendeltem hármat, amik a leírás és a képek alapján esélyesnek látszottak, ezeket teszteltem.

Mivel az Apple termékhez készült hamis kellékekkel vigyázni kell (az adapter pl. felrobban, megráz, de a biztonsági teszteken szinte mind elbukik), ezért sokan okkal nem mernek utángyártottat venni, bevallom, én is féltem egy kicsit.
A hamis termékeket szerencsére nagyon könnyű kiszúrni, ha valaki pl. gyárinak mondottat rendel sokkal olcsóbban, ellenőrizni tudja, hogy átverték-e: https://support.apple.com/hu-hu/HT204566, némelyik vizsgálathoz nagyító és tolómérő sem kell.

Gyári kábel

apple-origi.jpg

A gyári vagy MFI lightning kábelekben autentikációs chip is van, amit érzékel a rádugott eszköz és figyelmeztet, ha a kellék nem felel meg az előírásoknak.

Chip a kábelben

A rendelésekről készítettem képernyőképet is, mert néha nehezen találja meg az ember ugyanazt a terméket, ha netán szüksége lenne egyre.


1. MFI Lightning to USB Cable For iPhone iPad Nylon Braid Fibre fast charging CA883

25 cm, ezüstszürke, csomósodásgátló szőtt nejlon borítással.

kabel-01a.jpg

kabel-01b.jpg

kabel-01c.jpg

Ezt a kábelt a gyári 220-as adapterre dugva a telefon feltöltődött, melegedést a chip környékén minimálisan tapasztaltam.
Bedugtam a laptopom USB portjába is, az iTunes automatikusan elindult, a szinkronizáció és a backup gond nélkül lezajlott.


2. 3/6/10FT Super-B High Speed Certified 8-Pin Lightning USB Data Charging Cable

1 méter, "fehér", csomósodásgátló szőtt nejlon borítással.

kabel-02a.jpg

kabel-02b.jpg

kabel-02c.jpg

A laptop USB-jébe dugva szintén tökéletesen működik, ennél nem tapasztaltam egyáltalán melegedést a chip környékén. iTunes hiba nélkül szinkronizált a telefonnal, a telefon nem jelezte, hogy probléma lenne a kábel eredetiségével.


3. Apleok Apple MFi Certified Aluminum Lightning USB Cable Data Quick Charger 1M

1 méter, fehér, sima műanyag borítás.

kabel-03a.jpg

kabel-03b.jpg

kabel-03c.jpg

Külön kiemelném, hogy ennek a kábelnek az USB csatlakozója minden szempontból megegyezik az Apple oldalán hivatalosnak leírttal. Sajnos a lightning oldalon ugyanúgy látszik, hogy hamisítvány. Ettől függetlenül működésben semmi kivetnivalót nem hagy maga után, egyik eszköz sem veszi észre, hogy nem hivatalos az összeköttetés. A chip részén melegdést ennél a kábelnél sem tapasztaltam.


Összefoglalás

lightning-vs-01.jpg

usb-vs-01.jpg

Látszik, hogy az utángyártók reagáltak arra az igényre, hogy az Apple termékekhez való tartozékok minél inkább tűnjenek és működjenek úgy, mint az eredeti kellékek. A fent említett kábelek megfelelnek a célnak és olcsóbbak, mint a gyári változataik. Hosszú távon még nem tudni, hogy melyik lesz a megbízhatóbb akár működés, akár kockázat terén.

Hol vásárolható meg

Az Ebay-en érdemes a cikkben szereplő eladóktól megvásárolni, hogy lehetőség szerint ugyanazokat a kábeleket kapjuk.

A GearBest-en pedig vásárlás előtt mások értékeléseit is elolvashatjuk.


A tesztet köszönjük szépen deejayy-nek!

 

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

 

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaicuccok.blog.hu/api/trackback/id/tr7212325489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2017.03.10. 13:50:52

nagyon hasznos teszt volt, köszi szépen!

Billgates 2017.03.10. 14:06:28

Mi az a gyári 220-as adapter? A hálózati feszültség Magyarországon már nagyon régóta 230V (50Hz).

Netuddki. 2017.03.10. 14:14:35

"A gyári vagy MFI lightning kábelekben autentikációs chip is van, amit érzékel a rádugott eszköz és figyelmeztet, ha a kellék nem felel meg az előírásoknak."

A drót végén authentikációs chip? Az, persze, annyuk valagát! WTF!
Nem csodálom, hogy a többszörösébe kerül, mint a sima kábel. Így kell elszedni a hülyék pénzét, nem stukkerrel. Persze, hogy hamisítják.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.03.10. 14:16:18

@Billgates: "Magyarországon a névleges hálózati feszültség 230V.
Az áramszolgáltatói szabvány szerint a +/-10%-os differencia számít elfogadhatónak, a hazai villamos áramszolgáltatók feszültségérték tartománya 207 és 253V között tekinthető szabványosnak."

Mivel sokáig 220V volt, ez maradt meg a köznyelvben. De a fentiek miatt nincs jelentősége, a készülékek lekezelik.

deejayy · http://deejayy.hu/ 2017.03.10. 15:11:01

@Billgates: én csak azt írtam, "220-as", nem azt, hogy 220V-os :P

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.03.10. 18:25:43

OMG, ennek utánanézhettem volna.. :( úton van egy mikrousb-lightning átalakító (bedugod a mikróba és villámlik - és tényleg :)) öccázé' ami tuti nem csipes, mert mondták volna.

Akkor veszek ilyet is. Kérdés: a pad ugye nem 1A henem 2A táppal van. Akkor az valszeg még jobban melegedhet

indeus · http://kinema.blog.hu 2017.03.10. 19:06:01

Nekem az összes gyári Apple lightning kábel már rég megadta magát (3 volt, egy ipad minihez, iphone se-hez és egy iphone 5s-hez). Viszont kb 2 éve vettem egy Yoobao nevű kínai csodát kb 2000 ft-ért, ami azóta működik (és csak az). A hibajelenség amúgy annyi, hogy egyszerűen nem töltődik az eszköz, bár a telefon úgy érzékeli, mintha töltené (megjelenik a kis töltés ikon). Ennyit a gyári minőségről. Éljen a yoobao :D

J. McClane 2017.03.10. 19:56:18

Azért valahol vicces, hogy a 250.000 forintos telefonhoz drágállja valaki a kábelt :)
Úgy gondolom, hogy ha költök egy kisebb vagyont telefonra, akkor a kábelt is meg bírom és kell venni. Mint ahogy a BMW-re sem veszek béna autógumit.

zsolaxxx2 2017.03.10. 20:43:11

Bár csak műszerész vagyok, az apple termékekhez nem értek, de az authentication chip szerintem nem a kábel végén van, mint a képen, hanem a töltőben. A képen látható chipek egyszerű töltésfigyelő cél IC-k (majdnem minden eszközben benne vannak a power banktól az mp3 lejátszókig), amik figyelik az átfolyó áramot, rövidzárat, feszültségszintet stb, de hogy nem digitális chipek, az biztos. Itt a linken van az eredeti chip, műgyantába öntve, de a szöveg szerint ez is csak egy okos töltésfigyelő áramkör, semmi más. Pár dolláros alkatrész horror árréssel.

dtibor 2017.03.10. 20:50:34

@J. McClane:
Kedves Bruce!
Azt is tedd hozzá, hogy sok helyen olvasni arról, hogy a méregdrága telefonhoz adott, majd utána szintén drágán vett EREDETI kábel nem bír ki 1-2 évet sem. Az olcsóbb, "béna", utángyártott kábel viszont lényegesen tovább bírja a használatot.

deejayy · http://deejayy.hu/ 2017.03.10. 21:17:59

@J. McClane: a telefon, ami nekem van, listaáron 140e forint. Ellenben ha szükségem lenne 3 eredeti kábelre, az alsó hangon is 16.500 forint. Nem érzem arányosnak.

deejayy · http://deejayy.hu/ 2017.03.10. 21:22:46

Egy újabb tapasztalatot adnék a fent írtakhoz. A 2-es számú kábelnél nem mindegy, hogy a lightning végét hogyan dugom a telefonba. Ha megfordítom, akkor észleli ugyan a kapcsolatot, szinkronizál is a géppel, de nem tölt.

deejayy · http://deejayy.hu/ 2017.03.10. 21:26:06

@zsolaxxx2: en.wikipedia.org/wiki/Lightning_(connector) itt írják, hogyaszondja,
"Official Lightning connectors contain an authentication chip that was intended to make it difficult for third-party manufacturers to produce compatible accessories without being approved by Apple"

zsolaxxx2 2017.03.10. 21:48:50

Benéztem az eredeti leírást, de az az öt lábú IC a képen nem authentication chip a cikk elején.

Szilágyi Zsolt 2017.03.10. 21:51:23

Igénytelen paraszt vagy, ha egy igényes telefonhoz "ócsó" kábelt akarsz. Ahogy az egyik kommentelő írta: vettél egy BMW-t, de szar gumit veszel rá, mert "ócsó". Már az gáz, hogy erről még blogot írsz. Kb. mintha a McDonalds-ot egy gasztro blogban tesztelnék.
Seggfej. Menj a kínai piacra valami szar telefonért, aztán örülj neki, hogy micsoda remek vétel volt, nem valami túlárazott Apple szar. Szánalmas vagy.

deejayy · http://deejayy.hu/ 2017.03.11. 00:00:03

@Szilágyi Zsolt: némiképp megtisztelő, hogy több, mint 4 év alatt az első kommentedet nekem szentelted (de: Eleanor Rooseveltnek tulajdonítják a mondást, ami úgy végződik, hogy "... small minds discuss people").
Amúgy a kábelekről mi a véleményed? Te csak gyárit használsz az Apple termékeid töltésére?

tomcat 2017.03.11. 05:25:32

Vettem jópár lightning kanócot aliexpressen, itt-ott, a tapasztalat hogy menthetetlenül megadják magukat fél év alatt. Kidobott pénz. Van ilyen színes, szőttes kivitelűből fél tucat, egyik sem működött három-hat hónapnál tovább. Vettem itthon fél év garival iphone szervizesektől erősített kivitelű kábelt autóban használni, az is beszart.
Különösebb tét nélkül lerúgott 5c-vel használtuk, annak úgyis mindegy, a töltesvezérlője determinisztikusan megmegy.
Az angol és német amazonról viszont lehet rendelni sajátmárkás amazon kanócot, azok bírják.
A beépített elektronikán értetlenkedőknek: azért van ott hogy megvédje utolsó védelmi vonalként a 15 eurós kábel az 1000 eurós telefont mikor a user rádugja a fos aliexpresses hatlukú enyhén zúgó usb töltőre. Megint az apple a hülye/túlárazott/fos, és nem a usereknek nincs agya.

Szilágyi Zsolt 2017.03.11. 06:38:19

@deejayy: Elnézést a tegnapi hangnemért, szar napom volt és felhúztam magam. Tudom, ez nem mentség, bocsánat.
A forma ugyan alpári volt, de a tartalommal egyetértek: nem kell gagyit venni, nem csak iPhone-hoz, semmihez. Szerintem igaz az a mondás, hogy az "olcsó a drága". Én inkább ritkábban vásárolok (bármiről is van szó), de minőséget veszek, kivárok egy akciót, stb. Így vettem az összes Apple termékemet a sok Androidos, pc-s kacat után - és nyugodt vagyok, mert jól működnek.
Csak gyári kábeleket használok, kivéve egy iPhone töltő kábelt, amit egy éven át hurcoltam magammal minden nap, még a hétvégi túrázásokra is - na, az megadta magát. Vettem helyette egy erős Candywirez kábelt - ami még olcsóbb is volt egy ezressel, mint a gyári, viszont iPhone certificed, ellenőrzött minőség - az hibátlanul működik. Amúgy sem értem, miért kockáztatják a drága készülékük épségét az emberek olcsó töltőkkel, meg kábelekkel.
A blogod meg azért "kártékony" kissé, mert amikor az emberek olcsó kínai szarokat vásárolnak, akkor azt támogatják, hogy a kinaiak olcsó szemetet termelnek és árulnak a piacokon, amik hamar elromlanak és szemét lesz belőlük.
A pénzeddel szavazol - a gagyira.

igazi hős 2017.03.11. 09:54:04

@J. McClane: "Mint ahogy a BMW-re sem veszek béna autógumit." Te se érted, mit olvastál. A Nankang és a Goodyear között óriási a különbség. A gyári és az utángyártott kábel között a logón kívül semmi.

igazi hős 2017.03.11. 09:56:29

@zsolaxxx2: "Pár dolláros alkatrész" Mármint pár _centes_ alkatrész.

igazi hős 2017.03.11. 10:07:12

@tomcat: Ez az érvelés erősen sántít. A telefon tudja, hogy milyen állapotban van az akku, hogyan melegszik, mekkora a fogyasztás éppen és még egy csomó részletet, ezért van benne egy egészen bonyolult elektronika. Akkor minek a kábelbe egy sokkal butább? Ha az magasabb terhelést enged meg, akkor semmi értelma, ha csak alacsonyabb terhelést enged meg, akkor nem tudod optimálisan tölteni a telefonodat. A Qualcomm gyorstöltése épp a 4. generációnál jár, most épp 30W körül van a maximális teljesítmény, ezt leszabályozni egy ostoba csippel 10W-ra olyan, mintha mindig csak 50-nel mehetnél az autóddal, mert az elektronika nem tudja, hogy épp autópályán vagy.

TamásD 2017.03.11. 10:09:02

Azért a főoldalon tűnjön már fel valakinek a LightEning szó a címben, és javítsa :)

J. McClane 2017.03.11. 10:35:25

@igazi hős: hogyne. Az aplle garantalja hogy nem lesz gond a telefonnal es hogy mukodni fog csont nelkul. Az olcso kinainal remelheted, hogy fog tolteni egyaltalan. De lehet olcsojanoskodni, az arat lehet mindeni mint erv, de ha iphonet veszel, akkor biztos nem az ar volt a donto amugy sem.

J. McClane 2017.03.11. 10:37:07

@enpera: mer? Mennyibe kerul egy iphone 7?

Endre bá 2017.03.11. 13:56:14

Röhögök az agymosott, konzumidiótákon, akik elhiszik, hogy iphone telefonhoz, csak gyári vagy a cég által lepecsételt töltőkábek jó, nevetségesen drágán. Frászt!
Ez olyan, mintha beadnák a BMW tulajdonosoknak, hogy csak a gyár által 5x-ös áron forgalmazott ablakmosó folyadékot szabad betölteni.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.03.11. 17:08:42

@J. McClane: nem tudom, az enyém SE, és csak 200 volt. Van egy marék kábelem hozzá, két gyári, meg pár kínai, mind jó.

zsoci 2017.03.12. 09:42:30

Nekem nem tetszik ez a cikk! Borzalmasan felületes, és több nagyon fontos dolgot figyelmenkívül hagy. Én elég égóta használok iPhont, és sose hagyom el a kábeleket, de ettől még kell másik. (kocsiba, irodába). Rengeteg utángyártott kábelt vettem már, és vegyes a kép. (gyárit venni nem érdemes, csak darab drót)

Tök lényegtelen, hogy melgszik-e a chip. Ezzel szemben nem tuzdtuk meg:
- Mekkora árammal tölt az adott kábellel?
- iPadet fetölti?
- Feltölt 100%-ra?
- A kábel belemegy a tokban/bumperben levő telefonba?
- Minden modellel megy?

Mert ezek a tipikus problémák, és a fontos kérdések!

deejayy · http://deejayy.hu/ 2017.03.12. 14:21:56

@zsoci: tudom, hogy felületes, nemrég óta van iPhone-om, de hasonló tesztet sehol nem találtam. Az infótartalom, ha kevés is, több, mint a nulla.
A kábel nem csak egy darab drót, erről meggyőződhetsz megannyi cikkben, képben, vagy egyszerűen szétszedhetsz egy gyári kábelt is. Az, hogy amitől több, mint egy drót, szükséges-e, azt senki nem tudja (talán ő jár a legközelebb hozzá: ramtin-amin.fr/#tristar).

Pontos méréseket nem végeztem, megfigyelésem alapján úgy kb 1%/perc sebességgel tölt laptop USB-ről és ugyanígy a hálózati adapterről.
iPad-del nem próbáltam, sajnos nincs.
Minden alkalommal feltöltött 100%-ra.
A toktól függ, hogy be tudsz-e dugni kábelt, a képek sok támpontot adnak, az általam használt tokon van akkora luk, hogy tudjam tölteni.
Csak iPhone SE-vel próbáltam.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.03.12. 20:04:42

@zsoci: Azt hiszem félreértés történt. Te azt vártad, hogy egy professzionális blogger számos Apple eszközzel, kábellel és műszerrel felszerelkezve készít egy alapos tesztet.

Itt viszont azt történt, hogy egy olvasóm a szabadidejét arra áldozta, hogy a telefonján kipróbálgassa az általa vásárolt kábeleket és a tapasztalatai megossza velünk.

Ezt nagyon köszönjük neki!

Önmagába az, hogy működnek a kábelek, már sok embernek segítség!

Ha te is meg szeretnéd osztani a tapasztalataidat, szívesen vesszük!

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2017.03.12. 20:11:35

@J. McClane: "Azért valahol vicces, hogy a 250.000 forintos telefonhoz drágállja valaki a kábelt :)"

Nem tudhatod hogy újonnan vette-e a készüléket, a legújabbat vette-e, stb. Továbbá azt írta, hogy 5-6 darab is elkelhet. Ha mind eredeti, 30 ezret költött volna kábelre.
Valaki szerint az a vicc, hogy egy 1 dolláros kábelért valaki kiad 6 ezret.

Aztapaszta 2017.04.19. 23:14:34

kábelből csak Ugreen (alin lehet kapni)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2018.10.15. 11:28:40

Mióta van Wish és a "fizesd ki csak a szállítást" akciók nem veszek semmilyen eredetinek mondott kábelt. Mondjuk iPhone-om sincs, nem is kéne semmi pénzért. De a múltkor pont akartam egy Androidos telcsihez USB kábelt, de nem figyeltem oda és véletlen IPhone-ost raktam a kosárba. Íga mikor megérkezett megnéztem, aztán odaadtam egy ismerősnek, akinek van ilyen telója. De megmondom, hogy nagyon profinak nézett ki a kínai kábel, 90 fokban elfordított lightning csatival és masszívnak tűnő kábellel. Azóta (mondjuk ez még csak 1 hónap) problémamentesen használja az ismerősöm.
süti beállítások módosítása