Az utóbbi időben egyre nagyobb terhet rótt a Magyar Postára a sok kínai küldemény. Egyre kevesebb a kézbesítő és egyre több a csomag. A Magyar Posta a Kínai Postával történő elszámolása során sem kapja meg a kézbesítés teljes költségét, így ez egyre nagyobb veszteséget okoz a postának.
Valószínűleg ezeknek is köszönhető, hogy a Magyar Posta tulajdonosa, a Magyar Állam is nyitott volt az új lehetőségekre, melynek keretében a Kínai Posta többségi részvényese lesz a Magyar Postának, ezzel részben átvállalva a működési költségeit.
Nem csak anyagi szempontból jár jól a Magyar Állam, hanem a fokozódó alkalmazottak hiányán is segíthet az, hogy a Kínai Posta logisztikai szakembereket is küld Magyarországra, hogy tapasztalataikkal segítsék a magyar kollégák munkáját. Ettől azt várják, hogy hatékonyabban dolgozzák fel az egyre nagyobb mennyiségben érkező küldeményt.
Egyelőre nincs szó arról, hogy kézbesítőket is küldenek Magyarországra, pedig rájuk is nagy szükség lenne. Így megvalósulna az, hogy a gyártótól a vásárlókig végig kínai munkások segítségével jutnának el a csomagok.
A kínai posta nem ismer lehetetlent
A nagyszabású tervek így már érthetővé teszik azt, hogy miért fontos a Kínaiak számára a Belgrád Budapest vasúti nyomvonal korszerűsítése.
Hosszútávú tervek között szerepel a Magyar Posta külföldi megjelenése is, így a most népszerű Holland, Belga és Svájci postaszolgáltatás mellett a Magyar Posta is választható lesz majd a Kínából történő rendeléseknél.
A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, így nem kizárt, hogy már idén aláírják a szerződéseket a tárgyaló felek.
Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!
Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!
Boldog Április elsejét! :D